Cortez+Kardos
Oké - bólogattam, és ennyi ember előtt kezdtem kissé lámpalázas lenni. - Szóval mindenkit köszöntök a Nyílt Olvasókörön.
- Csókolom - kurjantotta be Zsolti. Ha azt hitte, azzal, hogy feldobja a hangulatot és mindenki röhögni kezd, segít nekem, akkor tévedett.
(...)
- Azt akarom kérdezni, hogy hallgathatom szájtátva az előadást? - kérdezte Zsolti.
- Tessék? - kérdeztem. Zsolti úgy döntött, inkább megmutatja mire gondolt, úgyhogy hirtelen kinyitotta a száját, és úgy bámult rám. Aha, tehát így értette. Nem, kicsit sem zavaró, ha így fog nézni. Az egész könyvtár zengett a röhögéstől, Kardos pedig ellökte magát a polctól, és idegesen megrázta a mutatóujját.
- Nagy Zsolt, csendben figyelsz vagy kimész!
- Ma-hadok - "mondta" Zsolti, legalábbis tátott szájjal így hangzott.
(...)
- Nos. Köszönöm, remek előadás volt - nézett rám a tanár, aztán Cortezhez fordult. - Neked pedig köszönöm, hogy hoztál diákokat a szakkörre, továbbá hogy pofátlan módon végigaludtad az egészet - jegyezte meg szigorúan.
- Semmiség - mosolygott szemtelenül Cortez.